Dr. Raymond Avery Moody amerikai tudós és kutató, a filozófia és az orvostudomány doktora, az 1970-es évek elején a felfedezésével átformálta a halállal és a túlvilág-felfogásokkal kapcsolatos modern szemléletet. Először a klinikai halálból visszatértek tapasztalatait összegezve, megalkotta a halálközeli élmény (HKÉ) fogalmát. Az 1975-ben kiadott „Élet az élet után” című, nagy vihart kavart könyvével, a szakmai és a laikus köztudatba is bekerült az a sokat vitatott feltevés, hogy az élet – vagy legalábbis az életfunkciók – megszűnésével a tudat nem oltódik ki, sőt, soha nem látott módon észlelhetünk gondolatokat, megváltozott időt és teret. Moody megfigyelései szerint a klinikai halált átélők (akkor 150 fős mintával dolgozott) jelentős része hasonló élményeket él meg, jóllehet ezek a mai természettudományos nézetek szerint megalapozatlanok.
Ezek az élmények a következők. Amikor valakinek például a műtőasztalon leállnak a testi működései (a klinikai halál állapotába kerül), hirtelen arra döbben rá, hogy a testét elhagyva kívülről látja magát és a környezetét, érzi és érti a körülötte lévők gondolatát, majd rájön arra, hogy őt viszont nem észlelik.
Ráébred arra is, hogy új állapotában akadálytalanul kelhet át a szilárd tárgyakon és a falakon, sőt gondolatai által vezérelve, bárhol ott találhatja magát. Különös zajok között valamiféle alagúton kel át, majd egy, egyre erősödő fényt észlel, ami kitölti a tudatát. Ezt a fényt személyes lényként látja, aki szeretetet és biztonságot árasztva szembesíti élete eseményeivel.
A múltat ezután “egyidejűleg” tekinti át, felfedezve azt a tanulságot, hogy az életben a szeretet és a tanulás a legnagyobb cél. Ezt követően egy túlvilági síkon találja magát, ahol korábban elhunyt rokonaival találkozik, majd végül eljut egy szimbolikus határhoz, amikor valami, vagy valaki közli vele, hogy még nem jött el az ő ideje, az életben még dolga van.
Egy több évtizede praktizáló kardiológus-aneszteziológus elmondta, hogy a klinikai halál az az állapot, amikor a szívműködés és a keringés leáll, ezáltal az életfontosságú szervek vérellátása megszűnik. Az állapotot addig nevezik a klinikai halál állapotának, amíg visszafordítható, tehát a beteg újraéleszthető. Ez átlagosan 4-5 perc. Az orvos, saját elmondása szerint mintegy 25 éves praxisa alatt sok száz beteg újraélesztésében vett részt, és ez alatt az idő alatt körülbelül húsz páciense volt, akik halál közeli élményekről számoltak be visszatérésük után.
A legtipikusabb észleléseket, az alagút-élményt, a testenkívüliséget, a fényességet és a békesség élményét szinte mindegyikük átélte.
Az orvosok jelentős része képzelgésnek, a szívmegállás következtében kialakult oxigénhiányos agy termékének tartja az újraélesztettek élményeit, azonban arra nem tudnak magyarázatot adni, hogy az érintettek miképpen számolhatnak be saját újraélesztésükről, arról, hogy azalatt mi történt szűkebb, illetve tágabb környezetükben. (vannak jó néhányan az orvosok között is, akik hitelesnek tartják a feléledtek közléseit: pl. ilyen a híres amerikai idegsebész, Eben Alexander, aki két könyvet is írt a témáról, vagy a népszerű szívsebész, Papp Lajos.)
Moody első könyvének megjelenése után, számtalan szkeptikus kritika látott napvilágot, nehezen védhető ellenvetésekkel.
Sok kritikusából azonban, később éppen a HKÉ legjobb és legjózanabb szakemberei kerültek ki, például Kenneth Ring és Michael Sabom.
Moody munkássága máig folytatódik, újabb és újabb felfedezésekkel gazdagítva a rejtélyes emberi tudat működések tudományát.
Számos újabb könyvének és publikációjának megjelenése után egy teljesen új jelenségre is felhívta a figyelmet, amit ő “empatikus halálközeli élménynek” nevez. Ez a megfigyelés azt sugallja, hogy a haldoklók környezetében lévők is a HKÉ-hez hasonló élményeket élhetnek meg, ami a telepátiának és a halál különös misztériumának új dimenzióit sejteti.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: