Rulez

A Váratlan utazás szereplői mostanában

Mintegy harminc éve ismerte meg a világ Avonlea-t, a fantázia szülte kisvárost és lakóinak kalandos életét. A Váratlan utazás (szószerinti fordításban Út Avonlea-ba) 1903 és 1912 között játszódik, s a kezdeti, főleg gyermeki csínytevéseket, vidámságokat bemutató kanadai filmsorozat a hetedik évad végére korhű „családregénnyé” formálódott. 

Mindannyian egyszerre a mi hétköznapjaink és egyben egy letűnt korszak megtestesítői. Nálunk a kilencvenes években kezdték vetíteni a Váratlan utazást, de máig felbukkannak valamelyik televízió csatornán a  King család történetei.

Főszeplői:

Hetty King – Jackie Burroughs 2010. szeptember 22-én, 71 éves korában Torontóban, gyomorrák következtében hunyt el a több tévés díjjal kitüntetett Jackie Burroughs színésznő.

Felicity King – Gema Zamprogna 13 éves volt,amikor megkapta Felicity King szerepét a sorozatban, amelynek mind a hét évadjában szerepelt (1989-1996). 2003-ban ment férjhez Daniel Boich-hoz, akivel azóta három gyermekük született. A sorozat után játszott még – utoljára 2008-ban – a Murdoch nyomozó rejtélyei egyik részében, és az Apple és a Microsoft történetéről mesélő Számító emberek című tévéfilmben Noah Wyle oldalán. Ezek után Zamprogna gyakorlatilag elhagyta a színészi pályát. A színészet mellett táncosként is tehetségesnek számított, de ma egyrészt három gyermekét neveli, másrészt pilatest tanít édesapja táncstúdiójában.

 

 

Sara Stanley – Sarah Polley a színésznő pályafutása 1985-ben vette kezdetét. Első emlékezetes alakítását a Váratlan utazás című televíziós sorozatban nyújtotta. Sarah kétszer házasodott, két lánya van. Polley felnőttként is számos fontos alkotásban játszott (Az élet nélkülem, Holtak hajnala, Hibrid stb.), később pedig rendezővé avanzsált: filmjei közül kettő, az Egyre távolabb című dráma és az önéletrajzi ihletésű Apáim története című dokumentumfilm.

Janet King – Lally Cadeau színésznő, 1948 január 10-én született Burlington-ben, Torontóban. Televíziós szereplései mellett színházban is játszik. Leginkább a Váratlan utazás című sorozatban Janet King szerepét 1990-1996-ig játszotta. Feltűnt  még a Murdoch nyomozó rejtélyei című sorozatban, valamint hangját kölcsönözte az Anne zöld oromban című mesesorozat egyik szereplőjének is. Férje Robin Weatherstone, két fiuk van: Christopher és Bennett.

Gus Pike – Michael Mahonen a Hetty néni által felkarolt szegény konzervgyári munkást, Felicity szerelmét alakító Michael Mahonen is tévézett már a sorozat előtt : első szerepe a Katts és kutyájában volt. A Váratlan utazást követően – melyben egyébként eredetileg csak két részre hívták, de olyan sikere volt a nézők körében, hogy végül évekig játszott benne ő is – voltak még kisebb megjelenései filmekben (Dutyimadár szabadlábon, Vakság) és sorozatokban (Száguldó vipera, Mrs. Klinika), de Mahonen az utóbbi években inkább átállt a kamera másik oldalára. Saját produkciós cége van, a Requisite Films, ahol forgatókönyvíróként, producerként és rendezőként is tevékenykedik. Az általa írt és rendezett 2009-es Sandstorm – mely egy homokvihar miatt csapdába esett család drámai története – számos díjat nyert a világ különféle függetlenfilmes fesztiváljain.

Olivia King – Mag Ruffman jelenleg 60 éves, 1989 óta férjnél van.

 

Felix King – Zachary Bennett a Sarah-val egykorú unokatestvért megformáló Zachary Bennett kerek arcú, idegesítő kisfiúból az évek során jóképű harmincassá fejlődött. Bennett már a Váratlan utazás előtt is viszonylag foglalkoztatott gyerekszínésznek számított (szerepelt például a Katts és kutyája vagy az Alkonyzóna egy-egy epizódjában), és a széria után sem hagyta ott a pályát. Játszott a Lázadj! című Kirsten Dunst-filmben, a Rövid pórázon című szexkomédiában, majd főleg tévés munkái voltak: tévéfilmek (Bonanno: Egy keresztapa élete, Egy nap az élet, És eljő a rettegés) és sorozatok (Elveszett lány, Murdoch nyomozó rejtélyei) egyaránt. A színész szinkronmunkát is sokat vállal (lásd pl. a Detentionaire és az Állati küldetés című animációs sorozatokat), amiből pedig a magyar nézők is emlékezhetnek rá, az a Kocka 3., melyben főszerepe volt.

Alec King – Cedric Smith a (Sarah nagybátyját, Hetty néni öccsét, a fentebb említett King gyerekek apját játszotta), Cedric Smith rengeteg filmben és sorozatban játszott már a széria előt de mivel kanadai színészekről van szó, a magyar közönséghez nem sok munkája jutott el. A Váratlan utazás után Smith-t láthattuk az Áldott a gyermek című Kim Basinger-film egyik mellékszerepében, a János evangéliumában ő volt Kajafás, továbbá olyan tévéfilmekben és sorozatokban is feltűnt, mint az Oroszlánbarlangban című életrajzi dráma, illetve a Hegylakó – A holló, Az elveszett ereklyék fosztogatói, a Játszd újra az életed!, A Kennedy család vagy A cég – A CIA regénye. Ezenkívül több X-Men-animációs filmben és -játékban kölcsönözte Xavier professzor hangját.

Jasper Dale – R. H. Thomson az ügyefogyott fényképész/feltaláló, a dadogós Jasper Dale Sarah fiatalabbik nagynénjének, Oliviának volt a szerelme, illetve hamarosan férje. Az őt játszó R.H. Thomson foglalkoztatott karakterszínész volt már a Váratlan utazás előtt is, olyan filmekben, mint például a Megőrülök érted vagy a Márton nap a magyar közönség is láthatta, de játszott sorozatokban is (A simlis és a szende, Alkonyzóna). A Váratlan utazás után feltűnt a Mesterségük a halál című thrillerben, a Botrány a királyi házban című Sherlock Holmes-krimiben (Holmes Mycroft nevű bátyját játszotta) és az Atom Egoyan rendezte erotikus thrillerben, a Chloé – A kísértés iskolájában is, Julianne Moore és Amanda Seyfried oldalán.

RULEZ!

Forrás: starity.hu; tvgo.hu; wikipedia; tegnapesma.hu (kép); velvet.hu (kép); femina.hu (kép);

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!